Utolsó frissítés: 2022-05-04
Szerző: Pharmindex Online

Cikkszemlék

A veseműködés alakulása rivaroxabannal vagy warfarinnal kezelt, nem billentyű eredetű pitvarfibrillációban szenvedő betegeknél: populációs alapú vizsgálat az Egyesült Királyságból

Kutatások szerint a veseműködés romlása nagyobb mértékű azoknál a nem billentyű eredetű pitvarfibrillációban szenvedő betegeknél, akiket hosszú távon warfarinnal kezeltek, mint a nem K-vitamin antagonistával kezelteknél.

A pitvarfibrilláció (PF) és a krónikus vesebetegség (CKD) gyakori betegségek, amelyek az életkor előrehaladtával egyre gyakoribbá válnak, és sok esetben együtt is előfordulnak. A legtöbb PF-ben szenvedő betegnél fokozott a thromboembolia kockázata, és élethosszig tartó antikoaguláns (OAC) kezelésre van szükségük. A komorbid CKD tovább növeli a thromboembolia kockázatát, valamint a súlyos vérzés és a halálozás kockázatát, ami bonyolultabbá teheti az antikoaguláns kezeléssel kapcsolatos döntéseket ezeknél a betegeknél. A nem billentyű eredetű PF-ben (NVAF) szenvedő betegek számára a nemzetközi irányelvek a nem K-vitamin antagonista orális antikoagulánsokat (NOAC) javasolják előnyben részesített terápiaként, de a K-vitamin antagonistákat (KVA) még mindig széles körben alkalmazzák a klinikai gyakorlatban. Az elmúlt években antikoagulánsokkal összefüggő nephropathiáról (ARN) számoltak be, különösen warfarint szedő betegeknél, ami azért fontos, mert az ARN felgyorsítja a CKD progresszióját, amely a szisztémás embóliás események és a vérzés fokozott kockázatával jár.

A másodlagos adatokon alapuló korábbi megfigyeléses vizsgálatok azt találták, hogy a NOAC-kal kezelt NVAF-betegeknél szignifikánsan alacsonyabb a hosszú távú nemkívánatos renális kimenetelek kockázata, mint a KVA-val kezelteknél. Azonban az olyan korlátok, mint például a releváns demográfiai vagy életmódbeli adatok hiánya az egyes tanulmányokban használt egészségbiztosítói adatbázisokban, hátráltatják a megfigyelt összefüggések értelmezését. Ezen kívül a randomizált kontrollált vizsgálatok e témában végzett alvizsgálatainak eredményei vegyesek voltak, de azt sugallják, hogy az egyes NOAC-ok és a warfarin eltérő hatással lehetnek a nemkívánatos renális kimenetelekre. Mivel a vesefunkció romlása önmagában az öregedéssel fokozódik és a profilaktikus OAC-terápiának egész életen át tartónak kell lennie, ez még inkább aláhúzza annak szükségességét, hogy jobban megértsük a veseműködésre gyakorolt hatását.

A kutatók célja az volt, hogy értékeljék a nemkívánatos renális kimenetelek előfordulási gyakoriságát a megőrzött vesefunkciójú NVAF-betegek körében, akik napi 20 mg rivaroxabant vagy warfarint kaptak az Egyesült Királyság alapellátásában. Az elsődleges cél a progresszív vesefunkció-csökkenés összehasonlítása volt az OAC kezelési csoportok között. A másodlagos cél az volt, hogy megismételjék ezt az összehasonlítást a cukorbetegségben vagy szívelégtelenségben szenvedő betegek körében - ezek gyakori társbetegségek az PF-ben szenvedő betegek körében. A kutatás egyértelmű bizonyítékokat talált arra vonatkozóan, hogy a 20 mg rivaroxabant szedő betegeknél szignifikánsan csökkent a vesekárosodás kockázata a warfarinnal kezeltekhez, 37%-kal csökkent a szérum kreatinin megduplázódása, és 24%-os volt a csökkenés az eGFR ≥30%-os rosszabbodásában.

Cukorbetegek vagy szívelégtelenségben szenvedő betegek körében a kutatók konzisztens eredményeket találtak. A vesekárosodás mértéke a gyógyszerszedés első öt évében lassabb volt a 20 mg rivaroxabant használóknál, mint a warfarint szedő betegeknél, bár ennek a különbségnek a klinikai jelentősége vitatható. Hasonlóképpen, a pontbecslés a rivaroxaban potenciális jótékony hatását jelezte a végstádiumú veseelégtelenségbe (ESRD) történő progresszió tekintetében, a statisztikai erő azonban korlátozott volt ahhoz, hogy szignifikáns különbséget tudjon kimutatni az expozíciós csoportok között.

Amerikai kutatók az 5. stádiumú CKD/dialízis progressziójának szignifikáns, 18%-os csökkenéséről számoltak be a rivaroxaban és a warfarin esetében, míg Németországban Bonnemeier és munkatársai azt találták, hogy a rivaroxaban az ESRD előfordulásának jelentős, 66%-os csökkenésével jár a fenprokumonhoz képest. Vaitsiakhovich és munkatársai ezekkel az eredményekkel összhangban 47%-os csökkenésről számoltak be az 5. stádiumú CKD/veseelégtelenség/dialízis progressziójában a rivaroxabant, illetve a warfarint szedő betegek körében a kezdeti 3. vagy 4. stádiumú CKD-ben szenvedő betegeknél, valamint a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedőknél.

A NOAC-ok és a KVA-k vesefunkció-romlásra gyakorolt eltérő hatása biológiailag valószínű, és potenciálisan összefügg a K-vitamin-gátlásra gyakorolt eltérő hatásukkal. A warfarinról kimutatták, hogy csökkenti a mátrix G1a fehérje karboxilációját, amely a vaszkuláris meszesedés fontos K-vitamin-függő inhibitora.

A PF randomizált klinikai vizsgálatainak alvizsgálataiból származó adatok azonban kevésbé konzisztensek, bár jelezték az egyes NOAC-ok közötti eltérő renális hatásokat. A ROCKET-AF-ben nem volt bizonyíték a karok közötti különbségre a kreatinin-clearance ≥ 20 csökkenésében. A RE-LY vizsgálatban a vesefunkció-romlás üteme lassabb volt a dabigatrannal kezelt betegeknél, mint a warfarinnal kezelteknél, az ARISTOTLE-ben viszont gyorsabb volt az apixabannal kezelt betegeknél, mint a warfarinnal kezelt betegeknél.

A Yao és munkatársai által végzett egészségbiztosítói adatbázis-vizsgálatban a rivaroxaban vs. warfarin esetén észlelt jelentősen alacsonyabb szérum kreatinin megduplázódási kockázat és az eGFR ≥30%-os csökkenése nem volt megfigyelhető apixaban esetében, és az ESRD gyakoriság különbségének sem volt jele az apixaban és a warfarin között. Bonnemeier és munkatársai tanulmányában mind a rivaroxaban, mind az apixaban hosszú távú alkalmazása az ESRD előfordulásának csökkent kockázatával járt a fenprokumonhoz képest, ennek ellenére a csökkenés kétszerese volt a rivaroxaban esetében (66% vs 33%).

A vesekárosodás gyakori a PF-ben szenvedő betegeknél: a GARFIELD-AF regiszterben az újonnan diagnosztizált PF-ben szenvedő és a stroke magas kockázatának kitett betegek 28%-ánál állt fenn valamilyen fokú vesekárosodás, az ORBIT AF regiszter betegeinél pedig ez az arány 39% volt. Megjegyzendő, hogy a jelen tárgyalt vizsgálatban a vesefunkció csökkenése a követés során mindkét vizsgálati kohorszban progresszív volt, és valószínűleg az életkorral összefüggő fiziológiai hanyatlásnak, valamint az OAC-terápiának volt köszönhető. Ennek klinikai jelentősége van, tekintettel az AF-ben szenvedő betegek OAC-terápia élethosszig tartó jellegére. Az eredmények alátámasztják a vesefunkció folyamatos monitorozásának fontosságát ebben a betegpopulációban, mivel idővel szükség lehet az OAC dózisának módosítására. A thromboembolia és a vérzés, valamint a vesefunkció esetleges elvesztésének kockázatát csökkentő terápia elengedhetetlen a kedvezőtlen klinikai következmények kockázatának mérsékléséhez. Az eredmények azt mutatják, hogy a vesefunkció romlása gyakori az NVAF-ban szenvedő, megőrzött vesefunkciójú és OAC-kezelést igénylő betegeknél. A vesefunkció romlása meglehetősen kifejezett volt röviddel az OAC megkezdése után, függetlenül a kiinduló gyógyszertől.

Összefoglalva, a kutatás erős bizonyítékot talált arra vonatkozóan, hogy a rivaroxabant szedő, NVAF-ban szenvedő és megőrzött vesefunkciójú betegeknél jelentősen csökkent a vesefunkció rosszabbodásának kockázata és üteme a warfarint szedőkhöz képest. Az ok-okozati összefüggést alátámasztó további bizonyítékok a randomizált klinikai vizsgálatokból és a jól megtervezett megfigyelési vizsgálatokból segíthetnek a kezelőorvosoknak, hogy megalapozottabb előny-kockázati döntéseket hozzanak a hosszú távú OAC-terápia kiválasztását illetően.

Forrás:

González Pérez A, Balabanova Y, Sáez ME, Brobert G, García Rodríguez LA. Renal decline in patients with non-valvular atrial fibrillation treated with rivaroxaban or warfarin: A population-based study from the United Kingdom. Int J Cardiol. 2022 Apr 1;352:165-171. doi: 10.1016/j.ijcard.2022.01.063. Epub 2022 Feb 2. PMID: 35122912. https://www.internationaljournalofcardiology.com/article/S0167-5273(22)00190-5/fulltext

A cikk eredeti megjelenése:

Kód: PP-XAR-HU-0538-1 A dokumentum lezárásának dátuma: 2022.05.04.

Cikkszemlék

Intravitreális vaszkuláris endoteliális növekedési faktor gátlókkal végzett terápiák hatékonyságának összehasonlítása neovaszkuláris időskori makuladegeneráció kezelésében: egy metaelemzés
Rivaroxaban akut vénás thromboembolisatióban
Artériás és vénás thromboticus események prevenciója perifériás artériás betegségben alsó végtagi revaszkularizáció után a VOYAGER PAD vizsgálatban: kettős antikoaguláns/vérlemezkegátló kezelési rend összehasonlítása vérlemezkegátló terápiával
A veseműködés alakulása rivaroxabannal vagy warfarinnal kezelt, nem billentyű eredetű pitvarfibrillációban szenvedő betegeknél: populációs alapú vizsgálat az Egyesült Királyságból
A polifarmácia hatása a vérzési rizikóra vénás tromboembóliában rivaroxaban és K-vitamin antagonisták szedése esetén

FRISS VIDEÓK

Tekintse meg legfrissebb szakmai videóinkat!