Utolsó frissítés: 2022-03-16

Cikkszemlék

Retinális folyadék hatása a látásélességre aflibercepttel kezelt betegeknél wAMD-ben

A retinális folyadék és a látásélesség közötti összefüggés exudatív időskori makuladegenerációban szenvedő, kiterjesztett kezelési rend szerint alkalmazott aflibercept-kezelésben részesülő betegek körében: az ALTAIR-vizsgálat alcsoport- és post hoc elemzése

Msahito O, Okada AA, Sasaki K, Moon CSC, Machiewitz T és Takahashi H az ALTAIR vizsgálóinak nevében

Graefes Archive for Clinical and Experimental Ophthalmology 2021 Dec;259(12):3637-3647.

Az időskori makuladegeneráció a látásvesztés egyik fő okozója, és folyamatos, tartós kezelést igényel, amit VEGF-gátló terápia formájában alkalmaznak. A kezelés jelentette terhek és költségek csökkentése érdekében ezeket a szereket módosított, rugalmas kezelési rendek szerint alkalmazzák, mint amilyen a kiterjesztett kezelési rend, ahol az injekciók közötti időtartamot az anatómiai és funkcionális jellemzők alakulása alapján növelik vagy csökkentik. Fontos azonban, hogy ezeket a döntéseket minél objektívebb alapokon tudjuk meghozni. Ennek érdekében a szerzők megvizsgálták, hogy a retinális folyadék jelenléte és eloszlása (szub- és intraretinális kompartment) befolyással volt-e az anatómiai (centrális retinavastagság) és funkcionális (legjobb korrigált látásélesség) kimeneteleire 50 év feletti, exudatív időskori makuladegenerációban szenvedő betegeknél egy-, illetve két évig tartó aflibercept-kezelés során. Ehhez a Japánban lefolytatott ALTAIR klinikai vizsgálat résztvevőinek adatait használták fel. Az alcsoport-elemzés és a post hoc elemzések eredményei alapján a kiterjesztett kezelési rend szerint alkalmazott intravitreális aflibercept hatékony a retinális folyadék megszüntetésében és a látásélesség javításában. Emellett a 16. héten a retinális folyadék megléte rosszabb eredményeket jelez előre. A trendek alapján a szubretinális folyadék nem mutat ilyen hatást, az intraretinális folyadék viszont rontja az anatómiai és funkcionális kimeneteleket. Ez az alcsoport kevés betegből állt, így ennek további, kvantitatív jellegű vizsgálatára van szükség.

Az időskori makuladegeneráció (AMD) exudatív formája okozza a legtöbb látásvesztéses esetet AMD-ben [1]. A kezelésre alkalmazott VEGF-gátlók, pl. aflibercept és ranibizumab segítségével sikeresen javíthatók a funkcionális és anatómiai kimenetelek [2], viszont a rendszeres, fix időközönként adott injekciók magas terhet rónak a betegekre, orvosokra és az ellátórendszerre egyaránt [3]. Ennek megoldására különböző módosított kezelési rendeket dolgoztak ki, mint például a kiterjesztett kezelési rendet, melyben a funkcionális és anatómiai jellemzők, illetve azok stabilitása alapján egyéni alapon növelik (vagy szükség esetén csökkentik) az injekciók között eltelt időt [4]. Segítségével optimális kezelési eredmények biztosíthatók, és csökkenthető a kezelés okozta terhelés, valamint a túlzott vagy elégtelen kezelés miatti problémák gyakorisága is [4]. Egy japán klinikai vizsgálat, az ALTAIR-vizsgálat szerint a kezdeti, havi adagolást követően kiterjesztett kezelési rend szerint alkalmazott aflibercept egy-, illetve két év után is hatékonynak bizonyult az exudatív AMD-ben szenvedő betegek kezelésében [5]. A kezelési intervallumokkal kapcsolatos döntés során feltehetően támpontot adhat a retinális folyadék jelenléte és különféle kompartmentekben való eloszlása: a reziduális intraretinális folyadék rosszabb eredményekkel mutat összefüggést, mint a szubretinális folyadék [6], azonban ezzel kapcsolatban még nincs egyértelmű konszenzus.

Ennek felderítése céljából a szerzők elvégezték az ALTAIR-vizsgálat, egy 2 évig tartó randomizált, nyílt elrendezésű, IV. fázisú klinikai vizsgálat adatainak előre meghatározott és post hoc elemzéseit. A vizsgálatban a betegek 2 mg-os intravitreális aflibercept injekciót kaptak, kiinduláskor, majd a 4., 8. és 16. héten, majd előre meghatározott funkcionális és anatómiai feltételek szerint módosított időközönként. A vizsgálatba korábbi kezelésben nem részesült, 50 év feletti, exudatív AMD-ben szenvedő betegeket vontak be (randomizálásra összesen N=246 beteg került). Optikai koherenciatomográfiát (OCT), spektrális domén OCT-t (SD-OCT), valamint a legjobb korrigált látásélesség (BCVA) vizsgálatát végezték el [5]. Jelen elemzés az összes randomizált beteg adatait magában foglalja, akik legalább egy alkalommal megkapták a vizsgálati készítményt, és akikre vonatkozóan legalább 1 BCVA-adat rendelkezésre áll a randomizációt (16. hét) követően.

Folyadék a betegek mintegy 40%-ánál volt kimutatható a 16. héten (n=102). Egy év elteltével a betegek körülbelül egyharmadánál volt kimutatható új vagy perzisztens folyadék (n=169), és a második év elteltével is hasonló volt az arány (n=166). Az adatok összehasonlításakor azt vizsgálták, hogy a 16. héten retinális folyadékkal rendelkező-, illetve nem rendelkező betegek anatómiai és funkcionális jellemzői hogyan változtak az 52. és a 96. hétig bezárólag. A folyadék kompartmentek szerinti megoszlását vizsgálva megállapítható, hogy az ALTAIR-vizsgálat indulásakor (0. hét) a betegek mintegy 35%-ánál volt jelen intraretinális folyadék, és mintegy 85%-uknál szubretinális folyadék, ami nagymértékben csökkent a 16. hétre (rendre mintegy 11% és 32%).

A látásélességről elmondható, hogy a retinális folyadék megléte vagy hiánya a kiinduláskor (16. hét) azonos látásélességgel járt, de az érték átlagos változása egy év elteltével +10,6 betűnek, két év elteltével pedig +9,1 betűnek felelt meg a kiinduláskor folyadékkal nem rendelkezők esetén, míg a folyadékot mutató betegeknél egy év után az érték +6,5 ETDRS-betű, két év után +4,3 betű volt. A folyadék jelenléte a kimutatott trendek alapján befolyással volt a látásélesség alakulására: az intraretinális folyadék minden esetben rosszabb BCVA-értékekkel járt (16. hét: 57,5 folyadék jelenlétében, 65,1 annak hiányában; 52. hét: 45,1 folyadék jelenlétében és 65,3 annak hiányában; 96. hét: 49,2 folyadék jelenlétében és 63,9 annak hiányában), míg a szubretinális folyadék nem.

Az injekciók száma a 16. héten folyadékkal nem rendelkező betegek esetén a két év alatt átlagosan 9,4 volt (az első 52 hét során 6,6, a második 52 hét során 3,0). Az OCT-felvételek alapján folyadékkal rendelkező betegek esetén ez a szám 11,8 (első 52 hét során 7,6, második 52 hét során 4,7). Az injekciók közötti intervallum az első évben átlagosan 13 hét volt folyadék hiányában és 8,9 folyadék jelenléte esetén. A második évben ezek az értékek 14,1 hét és 9,9 hét voltak. A folyadékkal nem rendelkező betegek több mint 60%-ánál 16 hétre növelték az injekciók közti időtartamot, míg ez a folyadékkal rendelkező betegek esetén csupán 17,6% volt.

A centrális retinavastagság (CRT) mind a 16. héten folyadékkal rendelkező, mind a nem rendelkező betegek esetén csökkent az 52. és 96. hétre, nagyobb mértékű volt azonban a csökkenés a folyadékkal nem rendelkező betegek körében.

A kiindulási jellemzők post hoc elemzése alapján nagyobb volt az esélye a folyadék meglétének a 16. héten, ha a beteg nagyobb retinavastagsággal, nagyobb mértékű pigmentepitélium-leválással rendelkezett, illetve ha nem volt polipoid korioidális érbetegsége vagy szubretinális bevérzése.

Összességében elmondható, hogy a kiterjesztett kezelési rend szerint alkalmazott aflibercept hatékony volt a retinális folyadék megszüntetésében és a látásélesség javításában a 16. hétig, majd a látásélesség további javulását eredményezte az 52. és a 96. hétre. A kiinduláskor a látásélességben nem volt eltérés a retinális folyadék jelenléte vagy hiánya alapján, azonban a folyadék hiánya az 1. és 2. év végére jobb funkcionális eredményekkel járt. Hasonló javulás következett be a centrális retinavastagság tekintetében is. A kezelések közötti időtartam folyadék hiányában a betegek nagy részénél a maximális 16 hetesre volt kitolható, míg folyadék jelenlétében csak a betegek elenyésző részénél volt lehetséges. Figyelembe kell venni, hogy az intraretinális folyadék és a funkcionális/anatómiai kimenetelek eredményét csak a betegek egy kis csoportjában (33 beteg esetén) tudták megvizsgálni, így ezen összefüggés alapos feltárásához további vizsgálatok szükségesek. Mindazonáltal az eredmények alapján a retinális folyadék megoszlása és típusa (intra- vagy szubretinális folyadék) jó támpont lehet a kezeléssel kapcsolatos döntések során, mivel prediktív tényező mind az anatómiai, mind a funkcionális kimenetelek tekintetében.

Hivatkozások:

1. Ferris FL 3rd, Fine SL, Hyman L (1984) Age-related macular degeneration and blindness due to neovascular maculopathy. Arch Ophthalmol 102:1640–1642. https://doi.org/10.1001/archopht.1984.01040031330019

2. Ambati J, Fowler BJ (2012) Mechanisms of age-related macular degeneration. Neuron 75:26–39. https://doi.org/10.1016/j.neuron.2012.06.018

3. Lanzetta P, Loewenstein A, Vision Academy Steering Committee (2017) Fundamental principles of an anti-VEGF treatment regimen: optimal application of intravitreal anti-vascular endothelial growth factor therapy of macular diseases. Graefes Arch Clin Exp Ophthalmol 255:1259–1273. https://doi.org/10.1007/s00417-017-3647-4

4. Freund KB, Korobelnik JF, Devenyi R et al (2015) Treat-and-extend regimens with anti-VEGF agents in retinal diseases: a literature review and consensus recommendations. Retina 35:1489–1506. https://doi.org/10.1097/iae.0000000000000627

5. Ohji M, Takahashi K, Okada AA et al (2020) Efficacy and safety of intravitreal aflibercept treat-and-extend regimens in exudative age-related macular degeneration: 52- and 96-week findings from ALTAIR. Adv Ther 37:1173–1187. https://doi.org/10.1007/s12325-020-01236-x

6. Jaffe GJ, Martin DF, Toth CA et al (2013) Macular morphology and visual acuity in the comparison of age-related macular degeneration treatments trials. Ophthalmology 120:1860–1870. https://doi.org/10.1016/j.ophtha.2013.01.073 

 

Kód: PP-EYL-HU-0091-1 A dokumentum lezárásának dátuma: 2022.03.08.

Cikkszemlék

Intravitreális vaszkuláris endoteliális növekedési faktor gátlókkal végzett terápiák hatékonyságának összehasonlítása neovaszkuláris időskori makuladegeneráció kezelésében: egy metaelemzés
Rivaroxaban akut vénás thromboembolisatióban
Artériás és vénás thromboticus események prevenciója perifériás artériás betegségben alsó végtagi revaszkularizáció után a VOYAGER PAD vizsgálatban: kettős antikoaguláns/vérlemezkegátló kezelési rend összehasonlítása vérlemezkegátló terápiával
A veseműködés alakulása rivaroxabannal vagy warfarinnal kezelt, nem billentyű eredetű pitvarfibrillációban szenvedő betegeknél: populációs alapú vizsgálat az Egyesült Királyságból
A polifarmácia hatása a vérzési rizikóra vénás tromboembóliában rivaroxaban és K-vitamin antagonisták szedése esetén

FRISS VIDEÓK

Tekintse meg legfrissebb szakmai videóinkat!