A rivaroxaban stroke és szisztémás embolia prevenciójában betöltött szerepét már több tanulmány igazolta. Jelen tanulmány kifejezetten csak terápianaív, pitvarfibrillációban szenvedő betegek bevonásával készült Kelet-Ázsia centrumaiban, Dél- Koreában és Tajvanon.

A ptivarfibrilláció globális prevalenciáját 2010-ben 33 millióra becsülték, és ez a szám növekszik. A betegségben szenvedőknél 2-3,5-szeres a stroke kockázata kezeletlen betegtársaikhoz képest. Az antikoaguláns terápia ezt a rizikót hivatott csökkenteni. Randomizált kontrollált vizsgálatok -többek között a ROCKET AF- hatására ma a rivaroxaban is a terápiás eszköztár része. Alacsonyabb vérzéskockázat mellett (intrakraniális vérzés, vérzéses stroke, fatális vérzés) a direkt orális antikoagulánsok (DOAK) legalább ugyanolyan hatékonyak, mint a korábban használt K-vitamin antagonisták (KVA). A korábbi XANTUS, XANTUS-EL és XANAP vizsgálatok bizonyították a major vérzések és a stroke alacsonyabb kockázatát a klinikai gyakorlatban, eddig azonban nem foglalkozott külön tanulmány az előzetesen nem kezelt betegcsoporttal. A XaMINA (Xarelto on the prevention of stroke and noncentral nervous system systemic embolism in treatment-naive Asian patients with nonvalvular atrial fibrillation) egy prospektív, multicentrikus, megfigyeléses egykarú kohorsz volt nonvalvularis eredetű pitvarfibrillációban szenvedő betegek részére, melyben a rivaroxaban hatását vizsgálták a stroke és a nem központi idegrendszeri szisztémás embolia megelőzésében.

A beválasztási kritériumok közé tartozott a kor (19 év felett), nonvalvularis pitvarfibrilláció diagnózisa és antikoagulációs terápianaivitás. Kizáró tényezők voltak a rivaroxaban-kontraindikáció és folyamatban lévő intervenciós vizsgálatban való részvétel. A terápiás karok a következőképpen alakultak: Dél- Koreában 1x20 mg rivaroxaban 50 ml/perc vagy magasabb kreatinin-clearance esetén, ellenkező esetben napi 1x15 mg. Tajvanon az adagolás eltérő volt: 1x15-20 mg rivaroxaban 50 ml/perc vagy magasabb kreatinin-clearance esetén, ellenkező esetben napi 1x10-15 mg. A tervezett utánkövetési idő 1 év, illetve az utolsó bevételt követő 30 nap volt. Az adatokat a megfigyelési idő alatt többször gyűjtötték, a demográfiára, anamnézisre, korábbi gyógyszerszedésre, PF-státuszra, a kilepési adatokra és a nemkívánt eseményekre vonatkozóan. Az elsődleges kimeneti végpontok a major vérzés (az ISTH-kritériumoknak megfelelően), valamint a terápiával összefüggő (az első dózis rivaroxabant követően vagy az utolsó dózis bevétele után 2 napig fellépő) súlyos és nem súlyos mellékhatás voltak. A másodlagos kimenetek közé a fentieken kívül az összmortalitás, nonmajor vérzéses események, tünetes thromboemboliás események és a rivaroxaban-kezelés perzisztenciája   tartozott. Minden eseményt egy öt klinikusból álló központi bizottság vizsgált.

Az 1 252 betegből 1 216 került be a vizsgálatba, ebből pedig 1 094-en feleltek meg a biztonságossági analízisnek. 336 beteg hagyta el a vizsgálatot idő előtt. 448-an napi 15 mg rivaroxabant, 489-en napi 20 mg rivaroxabant kaptak. Az egyéb adagolások közül a legtöbben (113-an) 10 mg-ot szedtek. Az átlagos életkor 70,1 év volt, a többség (59,2%) férfi volt. Az átlagos BMI 25,2; A CHADS₂-score 1,6; CHA₂DS₂-VASc-score 2,92; a HAS-BLED-score 1,0. A jellemző komorbiditások a hypertonia, diabetes, pangásos szívelégtelenség, korábbi stroke/TIA voltak. A kreatinin-clearance a betegek 63,3%-ánál 50 ml/perc felett volt.

A primer végpontok tekintetében 22 major vérzéses esemény történt 20 betegnél (1,8%), mely 2,1 esemény 100 betegévre vonatkoztatva. Fatális vérzés mindössze 1 esetben történt (1,05/100 betegév). A jellemző vérzésforrások a gasztrointesztinális rendszer (n=10), központi idegrendszer (n=6), légző- (n=1) és urogenitális (n=1) rendszer voltak. A szubcsoport analízisből kiemelendő, hogy a vérzéses események magasabb számban fordultak elő a 10 mg rivaroxabant szedő csoportban, mint magasabb dózisok esetén. A major vérzések aránya korrelált a magasabb score-értékekkel.

Nonmajor vérzés 102 betegnél jelentkezett (9,3%). 9 esetben ( 0.8 % )  jelentkezett tünetes thromboembolia, ebből 5 stroke, 3 myocardialis infarktus és 1 TIA. Összesen 8 terápia-asszociált halálozás fordult elő (0.73  %; 0.84 / 100 betegév) , ebből 4 esetben fertőzés következtében, 2 esetben nem megmagyarázott okból, további 1 esetben myocardialis infarktus és 1 esetben ischaemiás stroke állt a háttérben. További 5, terápiával vélhetően nem összefüggésben álló halálozás következett be, intrakraniális vérzés, daganat, fertőzés vagy légzési elégtelenség következtében. A tünetes thromboemboliás eseményekben az idő előrehaladtával nem jelentkezett kiugrás. A rivaroxaban-szedéssel összefüggő nemkívánt események mindössze 7,8%-nak adódtak.

A terápia átlagos hossza 301,4+-123,6 nap volt. A teljes betegcsoport 67,2%-a folytatta a terápiát egy év után is. A dózismódosítás vagy a gyógyszer elhagyásának a főbb okai a következők voltak: nemkívánt események, invazív és fogászati beavatkozások, a beteg kérése, az egészségügyi rendszerből fakadó gyógyszerellátási problémák és elégtelen terápiás hatás.

A másodlagos végpontok tekintetében a nonmajor vérzések incidenciája hasonló volt a különböző terápiás dózisú csoportokban és magasabb a normál clearance-ű betegek körében. A szerzők azonban óvatosságra intenek, a veseelégtelen és nonmajor vérzéssel dokumentált betegek alacsony száma nem elegendő a megfelelő erősségű próba elvégzéséhez. Hasonlóképpen adódott a thromboemboliás események és a score-értékek koanalízise.

A XaMINA vizsgálat a major vérzés és a tromboembóliás események alacsony incidenciarátáját igazolta nem előkezelt  pitvarfibrilláló betegeknél, akiket Dél- Koreában és Tajvanon kezeltek.  A tanulmányban közölt eredmények alátámasztják többek között a XANTUS, XANAP, XAPASS, ROCKET AF és J-ROCKET AF tanulmányokban és a Dresden NOAC Registry-ben korábban igazoltakat. A major vérzés incidenciarátája a XAMINA vizsgálatban alacsonyabb volt ( 1.8 % ) , mint a ROCKET-AF vizsgálatban ( 3.6 % ) vagy a J-ROCKET vizsgálatban ( 3.0 %).  A thromboembolia előfordulása is ritkább volt a jelen tanulmányban résztvevők körében, mint más vizsgálatok betegeinél. A szerzők szerint ez összefügghetett az alacsonyabb kiindulási CHA₂DS₂-VASc-score -értékkel.  A mortalitási ráta ( 0.8 / 100 betegév )  szintén  alacsonyabb volt, mint  más való életbeli vizsgálatokban. Az eredmények egyebekben illeszkednek a hasonló vizsgálati terv alapján világszerte készült tanulmányok eredményeivel.