A VTE, a mélyvénás trombózissal és a tüdőembóliával együtt a harmadik leggyakoribb kardiovaszkuláris halálok a szívinfarktus és a stroke után. Incidenciája mintegy 1,04-1,83/1000 betegév, ez azonban 10/1000 betegévre ugrik időskorban. Ezen kívül olyan hosszú távú következményei is lehetnek, mint a postthromboticus szindróma, mely az értintett végtag duzzadásával, fájdalmával, elszíneződésével és vénabillentyű-károsodással jár. A rivaroxaban és az apixaban a két leggyakrabban használt új típusú, direkt orális antikoaguláns (DOAK) a vénás thromboembolia (VTE) kezelésében. Az alábbi metaanalízis ezen hatóanyagok biztonságosságát és hatékonyságát méri fel standard terápiához (ST) viszonyítva a klinikai gyakorlatban.

A VTE hagyományos kezelése a K-vitamin antagonisták (KVA) adása volt, ez azonban megnövekedett vérzési kockázattal járt, a betegeknek pedig diétás előírásokat kellett követniük. A 2011-2012-ben erre a terápiás célra engedélyezett rivaroxaban és apixaban, randomizált kontrollált vizsgálatok eredményei alapján, ugyanolyan hatékonyak a VTE kezelésében, ezen kívül jobbnak bizonyultak az előny-kockázat elemzésekben, nem igényelnek rendszeres vérvételt és monitorozást, illetve diétás előírásoknak sem kell megfelelni.

Az alábbi metaanalízis valós klinikai evidenciák (VKE) elemzésének segítségével készült. Ezek olyan megfigyeléses vizsgálatok, amelyek a klinikai tanulmányokhoz képest nagyobb és heterogénebb beteganyagon vizsgálják adott hatóanyag paramétereit. 2012 és 2020 júliusa között mintegy 10 801 tudományos cikk felelt meg ennek a kritériumnak, ebből azonban csak 63 vizsgálatot tudtak bevonni a specifikus VTE-metaanalízisbe (a VTE típusainak megoszlása a cikkek majd’ felében nem volt pontosan leírva).

A visszatérő VTE-eseményeket az öszesített analízisben 21 tanulmány értékelte rivaroxabanra vonatkozóan (115 000 fős beteganyag), apixabanra vonatkozóan pedig hét publikáció (összesen 74 345 beteget bevonva). Ezen eredmények összesített analízise azt mutatja, hogy mindkét szer a standard terápiához képest szignifikánsan alacsonyabb kockázattal rendelkezik rekurrens VTE-re nézve. Rivaroxabannal ez 32%-os relatív kockázatcsökkenést jelentett, apixabannál pedig 17%-ot.

Ezen belül a tüdőembólia kockázatát öt tanulmány mérte fel rivaroxaban versus standard terápia elrendezésben, összesen 25 503 beteget bevonva. Az eredmény erős tendencia kiújuló tüdőembólia kockázatcsökkenés irányában. A HR értékek konzisztensen kedvező hatást igazoltak a rivaroxaban részéről, de az eredmény a magas heterogenitás miatt nem volt statisztikailag szignifikáns. Az apixaban esetében egy tanulmányt vizsgáltak közel 37 000 beteggel, itt  szignifikáns kockázatcsökkenés volt mérhető.

Visszatérő mélyvénás trombózis esetében a rivaroxabannal kezelt betegek esetében 6 vizsgálatot elemeztek, összesen 25 669 beteggel. Erős trend volt látható a kockázatcsökkenés felé. A fentiekhez hasonlóan, a magas heterogenitás miatt az eredmények nem bizonyultak szignifikánsnak, kivéve egy olyan vizsgálatot, ahol referenciaként a VKA + heparin kezelés összesített adatait használták (HR = 0.44 [0.26-0.73]) Apixaban esetében a vizsgált tanulmányban jelentős, 21%-os kockázatcsökkenést figyeltek meg viszzatérő mélyvénás trombózisra vonatkozóan.

Az összmortalitást 11 tanulmány értékelte rivaroxaban- és további 3 tanulmány apixaban- versus standard terápia elrendezésben. Jelen metaanalízis arra enged következtetni, hogy a rivaroxaban szignifikánsan jótékony hatást mutat az összmortalitásra a standard terápiához képest (HR = 0:56 [0.39-0.80]), míg az apixabannal kezelt betegek körében a vizsgálatokból származó evidencia nem volt elégséges statisztikailag szignifikáns mortalitási változást igazolni (HR = 0:66 [0.30-1.47]). ,  

25 VKE analízisének segítségével felmérhető volt a major vérzések kockázata a NOAK- és ST-kezelt betegek körében. Az eredmények szerint mindkét hatóanyag jobb mellékhatásprofillal rendelkezik a KVA-hoz képest.  A vérzéses kockázatcsökkenés HR = 0:73 (0.65, 0.81) a rivaroxabanra és HR = 0:76 (0.68, 0.85) az apixabanra nézve.
Klinikailag releváns nonmajor vérzések tekintetében (7 tanulmány összesített adatai alapján) a rivaroxaban nem bizonyult szignifikánsan jobb szernek a KVA-hoz képest, az apixaban azonban igen, mintegy 23%-os vérzéskockázat-csökkentéssel. Gasztrointesztinális vérzések esetén fordított volt a helyzet, az apixaban nem szignifikáns eredményei mellett a rivaroxaban 26-33%-os kockázatcsökkenést hozott.
Az intracranialis vérzések esetében három, illetve két vizsgálatot (77,779 és 58,482 beteg) vontak be a mateanalízisbe a rivaroxabanra és apixabanra vonatkozóan. A rivaroxaban esetében konzisztensen alacsonyabb volt az intracranialis vérzés kockázata, mint a standard terápia esetén. A megfelelő szignifikanciaszintet a rivaroxaban-eredmények csak hosszú távú alkalmazás ( > 6 hónap ) mellett érték el.

A metaanalízis szerzői felhívják a figylmet, hogy míg a randomizált kontrollált tanulmányok elengedhetetlenek a különböző gyógyszerek paramétereinek megállapításához, nem szabad alábecsülni a közvetlen klinikai gyakorlatból származó megfigyeléses vizsgálatokban közölt eredményeket: ezek ugyanis jobban tükrözik a valós heterogén betegpopulációt, amely a kontrollált elrendezés szigorú kizárási kritériumai miatt nehezen elképzelhető. A publikáció mindemellett összhangban áll olyan multicentrikus randomizált kontrollált vizsgálatok eredeményeivel is, mint az EINSTEIN DVT és az AMPLIFY.